YuYuHakusho-web
YuYuHakusho-web
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Történet

Történet

A történet főszereplője Yusuke Urameshi, aki utálja az iskolát, nem tiszteli a tanárait és folyton balhéba keveredik. Egyetlen barátja a suliból Keiko Yukimura. Van egy fiú az iskolából, akit Kazuma Kuwabarának hívnak, és aki folyton verekedni akar Yusukéval, de az mindig agyonveri.

Egy nap Yusuke megment egy fiút az autó elől, ezért őt üti el, és meghal. A túlvilágon találkozik Botan-nal, akit a szellemvilág küldött. A fiú halála a szellemvilágot is váratlanul érte, mivel a kisfiúnak kellett volna meghalnia, nem pedig neki. A szellemvilág főnöke, Koenma (alacsony, szájában cumival) próbákat állít elé, hogyha azokon túljut, akkor visszamehet az élők sorába. Yusuke kiállja az összes próbát. (Az utolsónál Keiko csókolja meg) Mikor visszatért az emberek világába, ő lett a szellemvilág detektíve.

Az első feladata az volt, hogy visszaszerezze a 4 ereklyét, amit 3 démon lopott el. Ehhez Botan megtanította neki a Reigant (az ember hüvelykujjába összpontosított spirituális erő) A 3 szörny között ott van két olyan szellem is, akik majd a barátjuk lesz: Kurama és Hiei.

A második feladatában Randot kellett megölnie, és ehhez be kellett neveznie egy tornára, ahol csodálatos módon Kuwabara is ott volt. Itt jön rá Kuwabara, hogy képes létrehozni egy spirituális kardot. A harcok alatt lesznek Yusukéék barátok. A végén sikerül legyőzniük Randot (nem mondom el, hogyan). A tornát Yusuke nyeri meg, így ő kapja meg a titkos harcmodort Genkai mestertől.

A kaland itt nem ér véget. Rövid pihenő után a 4 szent szörny akarja megszerezni az emberek világát. Parazitákat juttatnak a világba, amitől az emberek zombikká változnak. Ekkor csatlakozik Hiei és Kurama a csapathoz. Az 1. szörnyet Kurama, a 2-at Kuwabara, a 3-at pedig Hiei intézi el. Az utolsó szörnnyel (Suzaku) Yusuke birkózik meg. (A győzelemhez hozzájárult a Keiko iránti érzelmek is ^^)

A történet csak ezek után kezdődik el igazán. Megmentik Yukinát (aki tulajdonképpen Hiei huga), majd egy hatalmas mérkőzés vendégcsapata lesznek. A harcok alatt bontakozik ki igazán a csapat ereje. Izgalmas, vicces, akciódús, érzelemteli és minden, ami csak benne lehet egy animében. Mindenki talált magának valami érdekeset benne.

 
Sephiroth
 
Óra
 
Naptár
2024. Június
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala &#9829; nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta &#9829; Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, itt: www.csillagjovo.gportal.hu    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését. 0630/583-3168    *****    Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan Nézzen velünk Debreceni Prémium lakásokat! Simonyi ingatlan